Történetek a TID körül

Történetek a TID körül

2023-06-30

Torma Viktória

Címkék: TID írás

Kategóriák: dokumentumok, jogi környezet, vállalkozóknak


TID írás nagyon felelősségteljes feladat, hiszen a TIDdel egy kozmetikai terméket teszünk hivatalossá. De van néha vicces és kedves oldalai is. A TID írás is emberekkel kapcsolatos munka, ennek minden poénos történetével együtt. Néhány történetet megosztanék veletek.

 

Középkorú asszony jön, kérges tenyerekkel, és mélyen ülő csillogó kék szemekkel. Messziről látszik rajta, hogy javasasszony. Ő gyógyítja a környék minden nyavajáját: fájdalmas bőrtüneteket, lábgombát, hajhullást. Épp csak a ráolvasás hiányzik a szájából, de nagyon könnyű odaképzelni. Állok mellette, becsukom a szemem és érzem a körülötte lévő nyugalmat. Közben mégis izgulok. Nemsokára olyan szavak fognak röpködni, hogy toxikológia, felelős személy, TEÁOR szám. Az előttem ülő karakterhez teljesen idegen hangulat.
Egyetlen krémet hoz. Természetesen adja oda. Világosbarna krém, homogén, olyan, mint egy rendes gyógynövényes kence. Fellekesülök. Talán mégsem lesz olyan nehéz: modern emulgeátorral készült krémnek látszik.
A hölgy meglepően tájékozott. Azért van szüksége TIDre, mert a krémet a szomszéd falu boltja is árulni szeretné. Hogy könnyebb legyen az ottani vásárlóknak hozzájutni, ne kelljen annyit autózni. A félelmetes részeken hamar átjutunk. Mindenben ránk bízza magát, csak legyen hivatalos. Mindenki mosolyogva távozik. Még sokáig az orromban van a gyógynövények illata.

 

Egy másik alkalommal nagyvárosi asszony ül velem szemben a pláza éttermében. Külföldről behozott kozmetikumokat árul, többek között egy agyagos arcpakolást. Kedves jóakarója bemártotta az ÁNTSZ-nél, és most kellenének sürgősen a papírok.
Nagyon gyorsan elkészülnek, már amennyire ez lehetséges. Persze lemarad néhány szükséges vizsgálat, de majd pótoljuk. Ahogy visszajön a bírálat, kiderül, hogy a várt mérések mellé még az agyagok nehézfémtartalmát is meg kell nézni. Keressük az elemanalítikát.
A mérés eredményét egy barátom a következőképp mesélte el: „Az anyag feltárása (feloldása) során izgalmas dologra lettek figyelmesek: sósav csöppentése után a pakolás erősen pezsegni kezdett. A műszeres vizsgálat nem mutatott sem szilíciumot sem alumíniumot, de rengeteg kálciumot.” Vegyészek egymás közt. A megfejtés persze egyszerű: az „agyagos” pakolásba agyag helyett krétaport tettek a gyártó cégnél…

 

Néhány héttel később egy volt tanítványommal beszélgetünk. Kicsit bizonytalanul nyújtja felém a receptjeit. Azért hozta, hogy nézzük át őket együtt, és beszéljük meg, hogyan érdemes hozzájuk TID-et írni.
Persze előre átküldte e-mailben őket és én már vetettem rájuk néhány pillantást. A keblem hízik a büszkeségtől: a lány fantasztikus recepteket állított össze. Csak hát gond lesz az alapanyagokkal!
A TID írás általános szabálya, ha közben tanácsadásra is kérnek, nemcsak a krém szakmaiságáért, hanem a portfólióért is felelősséget kell vállalni. Nem a késztermékekért: az a megrendelő dolga. De ha 5 kozmetikumban tizenötféle olaj van, azaz mindegyikben különféle alapanyagok vannak, akkor nagyon drága krémek készülnek. Minél nagyobb kiszerelésben rendeled meg az alapanyagokat, fajlagosan annál olcsóbban jutsz hozzájuk. Ha teszel egy portfólióba vadrózsa olajat, körömvirág olajat, homoktövis olajat, argán olajat meg fügekaktusz olajat is, és mindegyiket egy-egy krémben használod, akkor nagyon lassan fogsz átjutni a 100 ml-ről az 1l-es adagokra. Ezzel szemben, ha minden krémben vadrózsa olajat használsz, már az első pillanatban megveheted az 1 l-es kiszerelést. Szóval pontról pontra átírtuk az összes receptet, hogy a krémek különbözők is legyenek, de mégis okosan tervezve, a portfólió szintjén is. 

 

A negyedik eset talán a legérdekesebb. A hölgy már ezer éve kozmetikumokkal foglalkozik: egy nagyobb kozmetikummárka termékeit árulta. Most a tapasztalataival végre elindítja a saját márkáját. 
A termékek felsorakoztatják a legtöbb kezdő hibát: nem gazdaságosak, túlságosan sokféle hatóanyagot használnak, kizárólag drága márkákat és virágvizek garmadával helyettesítik a desztillált vizet. Egyszóval drága hatóanyagokkal tömött 20-25 komponensű krémek sorakoztak egymás után. 
Én alapvetően azt hiszem, hogy nincs jogom beleszólni a receptekbe, amíg nem kérnek rá, de mikor rátaláltam a veszélyes mennyiségben jelen lévő retinolra az egyik krémben, betelt a pohár. Ez a mennyiség az engedélyezett határértéken is bőven túl volt. Felhívtam, és megkérdeztem, hogy mielőtt kozmetikumot akar árulni, nem jönne el, és végezné el az iskolánkat? Nagyon sok pénzt és időt megspórolhatna magának. Akkor, és ott ki is számoltam, hogy az általa tervezett volumennel két hónap alatt megspórolná az iskola árát. 
Azóta túl vagyunk a tanulás fázisán, és sikeres vállalkozásban adja el az igényesen tervezett kozmetikumait.

 

Egy vállalkozást elindítani mindig költségekkel jár. Mielőtt belevágsz, mérd fel, hogy mi fér bele és mi az, amin semmiképp sem lehet sprórolni. A rosszul összeállított termék már az elején keresztbe törheti a vállalkozói karrieredet, hiszen nem csak pénzveszteséggel jár, de a renomédat is végleg elronthatja. A TID megíratása amellett, hogy jogilag kötelező, ad neked egy másik, vegyészi szempontból jövő visszajelzést a termékedre. 

Számold ki, hány termék eladása után térül meg neked 1 TID dokumentum megíratása. Ugye megéri?

TID írás szolgáltatásunkról itt olvashatsz bővebben.

« Ugrás az összes blogbejegyzéshez

Tartsuk a kapcsolatot!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész légy!


Írj nekünk, ha kérdésed van!