INCI kód megértése - Kozmetikusoknak
JelentkezemA Kozmetikus Továbbképzés következő kurzusa 2024 ősszel indul.
A Kozmetikus Továbbképzésünk kifejezetten kozmetikus és természetgyógyász hallgatóink számára kifejlesztett tananyag, arra a célra, hogy jobban elmélyülhessenek a hivatásukban, megértsék a kozmetikumokat, azok alapanyagait és az INCI listájukat.
A modul végére képes leszel megérteni az INCI lista alapján, hogy mit tartalmaznak a kozmetikumok. Mindezt ráadásul értelmezni is tudod majd, el tudod dönteni a használatával, hogy mennyire, és milyen értelemben igazak a marketing szövegek, és mennyire természetes egy-egy adott kozmetikum.
Képzés menete: a három hónapos képzés moduljai 4-4 előadást tartalmaznak, amiket a modulok első napjától egyenletesen osztunk meg veled. Minden hónap utolsó hetében konzultációs- és műhelynapot tartunk, ahol összefoglaljuk az elméleti tananyagot, valamint gyakorlati képzés keretében készítünk krémeket és egyéb kozmetikumokat.
A tanfolyamon megtanulhatod
- hogy milyen fajta alapanyagai vannak egy kozmetikumnak
ahhoz, hogy megérthesd a kozmetikumok működését, először meg kell fejtened, hogy miből készülnek. Tanfolyamunkon megismerheted ezeket az alapanyagokat a gyakorlatban és elméletben egyaránt. - mitől természetes egy kozmetikum
az első modul egyik előadása megismerteti veled a természetesség kategóriáit, és segít megfogalmazni a saját értékrendedet - kozmetikumok alapanyagait és a hatóanyagok pontos hatását
a köztudatban nagyon sok mítosz és féligazság kering arról, hogy pontosan mire jók az egyes kozmetikai alapanyagok a C vitamintól a retinolig. A továbbképzés részeként megismerheted őket személyesen, és hiteles információt kaphatsz a pontos hatásukról. - hogyan elemezd a kozmetikumok INCI listáját, és hogyan értheted meg a kozmetikumok működését az INCI listán keresztül
Az INCI nagyon fontos információ forrás a kozmetikusok számára. a COSMILE program használatával ismerjük majd meg az INCI listát, és megtanuljuk, hogyan jutunk el az lista elemeinek megértéséből a kozmetikum megértéséig
Készen állsz…
- megérteni a munkád legfontosabb alapanyagainak, a kozmetikumoknak működését?
- rálátni, hogy milyen a kozmetikumok és a bőr kölcsönhatása?
- megérteni az INCI listán keresztül egy-egy kozmetikum pontos működési mechanizmusát?
Válassz minket!
- vegyész és környezetmérnök hátterünk miatt jól megértjük a kozmetikumok mögött álló tudományt
- hosszú oktatói tapasztalatunkkal érzékenyen és szinte személyre szabottan tudjuk átadni tudásunkat az érdeklődőknek
- minden kérdésedre elfogulatlanul és legjobb tudásunk szerint válaszolunk
- arra bátorítunk, hogy a saját tapasztalataid, szükségleteid alapján magad rendezd össze a kozmetikumokról alkotott véleményedet. Te tudd megmondani, hogy számodra mi a natúr kozmetikum, milyen alapanyagok egészségesek, mit jelent pontosan a természetbarát elvrendszer
- értjük a kozmetikumok szakirodalmát, így akadémiákon naprakész tudással találkozol
- élénken érdekel bennünket a kozmetikumok világa és naprakészek vagyunk a legújabb trendekben
- tagjai vagyunk a Magyar Kozmetikai és Háztartásvegyipari szövetségnek (KOZMOS), így a szabályozás legújabb változásait is nyomon követjük.
- Rendszeres előadói vagyunk a kozmetikus konferenciáknak és szaklapoknak, így megismerheted nézeteinket sokféle kérdésben
Ez a tanfolyam neked szól, ha
- kozmetikus vagy természetgyógyász vagy, és szeretnéd érteni a kozmetikumok INCI listáját
- szeretnéd megérteni, hogyan működnek a kozmetikumok, és mi a legfontosabb feladatuk
- hiteles információt szeretnél arról, hogyan működnem a kozmetikumok legfontosabb alapanyagai, és mit várhatsz a kozmetikum-formáktól
- érteni szeretnéd, mi az a természetes kozmetikum
- érteni akarod, mit jelent pontosan a marketing szöveg a kozmetikumok címkéjén/honlapján vagy a hirdetések szövegeiben
A képzés jellemzői
12 db 50-60 perces online előadás, 1 év elérhetőséggel
letölthető előadásanyagok+ receptfüzetek
3 hónap, havonta 1 konzultációs- és műhelynap
részletfizetési lehetőség
Garanciavállalás
A Kozmetikus Továbbképzés 1: Kozmetikumok és INCI elvégzése után meglesz a kulcs a kezedben ahhoz, hogy hogyan értelmezd a kozmetikumok INCI listáját.
Miről tanulhatsz tanfolyamunkon?
1. modul: Bevezető előadások
Ezzel a modullal elkezdjük megtanulni a kencék felépítését. Átvesszük a kozmetikumformákat, rendszerezzük őket, áttekintjük az alapanyagaikat és hogy mire használhatók. Majd sorra vesszük a gyakorló kozmetikum-felhasználó, de kezdő kozmetikum értő ember legelső kérdéseit, és válaszokat adunk rájuk. Végül rendszerezett módon átbeszéljük a természetesség kérdéseit.
• Bevezetés a kozmetikumkészítésbe: egyfázisú kozmetikumok
• Bevezetés a kozmetikumkészítésbe: emulziók
• Alapvető kérdések
• A kozmetikai alapanyagok természetessége
2. modul: Kozmetikai alapanyagok
A kozmetikumokat hatásmechanizmusának megértését a bőrünk alapvető megismerésével kezdjük, majd áttérünk az alapanyagokra. A rendszerezést az oldhatósággal kezdjük, majd beszélünk a hidratálás alapanyagairól, a bőrérzetet és textúrát megváltoztató anyagcsoportokról, végül pedig sorra vesszük a kozmetikumkészítés legfontosabb hatóanyagait, és „evidence based” módon megvizsgáljuk a hatásukat
• Mit és mire kenünk fel?
• Kozmetikai alapanyag csoportok
• Hidratálás alapanyagai és szenzorikus anyagok
• Néhány fontos hatóanyag
3. Modul: Kozmetikumok felépítése és az INCI
Ebben a modulban megtanuljuk, hogyan épülnek fel a kozmetikumok, és milyen kozmetikuk-formák vannak. A modul második felében az INCI listát vesszük gólcső alá. Megtanulhatod, hogyan építsd fel, és értsd meg a kozmetikumok működését az INCI lista segítségével. Az INCI megértéséhez a COSMILE adatbázist és appot fogjuk használni.
• Kozmetikumok felépítése
• Kozmetikum formák
• INCI nevek értelemezése
• Az INCI lista megértése
A modulhoz kiegészítésül 4 kozmetikum teljes INCI elemzését is mellékeljük, Hogy gyakorlatban is lásd a folyamatot.
Ár, fizetési lehetőségek
Képzés ára
A képzés ára:
280.000 Ft
Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.
Fizetési mód
számlaszám:
10700725-67215988-51100005,
Creativiky Kft.
Készpénzben a helyszínen
Részletfizetés
A Kozmetikus továbbképzés árát részletekben is kiegyenlítheted. Ebben az esetben az Továbbképzés ára havonta (modulonként) 93 400Ft.
Az árak az ÁFA-t tartalmazzák.
Ha részletfizetést szeretnél a megrendelésed megjegyzés rovatában feltétlenül tüntesd fel!